Kiszabadultunk a Könyvesből és még jutalom is járt érte
2025. október 1-jén került megrendezésre iskolánkban az angol- és az idegennnyelvi munkaközösség keze munkáját dicsérő szabadulószoba-verseny, melyre 100 évnél régebb óta fennálló gimnáziumokat hívtunk meg. Így versenyezhettünk a Szent István, a Szent Imre, a Szent Margit, a Veres Pálné, a Szerb Antal, valamint a Piarista Gimnázium tanulóival. A Könyves csapata természetesen csak versenyen kívül küzdött a kiszabadulásért.
A munka hetekkel ezelőtt kezdődött. Bevetettük minden kreativitásunkat, ötleteltünk, rajzoltunk, mértünk, számoltunk, osztottunk, szoroztunk majd ímélekkel bombáztuk kollégáinkat kellékekért, a teljesség igénye nélkül: számzáras lakatokért, plüssökért, ládikákért, csatos üvegekért, ceruzákért és mindenért, amivel díszíthettük saját szobánkat.
Négyfős csapatokat vártunk: angolul, németül, franciául illetve spanyolul vagy olaszul jól értő diákok sorakoztak fel délután 3 órakor a díszteremben.
Miután a csapatok bejutottak saját szobáikba, az ajtók belülről bezáródtak, és elindult a visszaszámlálás: 60 perc állt rendelkezésre a kijutáshoz. A kezdeti bátortalan nézelődést mindenütt dinamikus feladatmegoldás váltotta fel. A diákok időrendbe sorolták királyainkat, hallgattak idegennyelvű dalokat tőszámnevekért, kutattak fontos információkért plüss állatokban és ládikákban; megfejtették az angol nyelvű időkapszula rejtélyét, megküzdöttek a léggömbökkel; fejtettek rejtvényt franciául és a 2024-es Könyves Évkönyv is a segítségükre volt; kibogozták iskolatörténetünk eseményeit angolul, németül és a neolatin nyelveken; könyveses 56’-os események fotóit böngészték, katonákat számoltak, míg végül megtalálták a szabadulás kulcsát: az 5 puzzle-darabot és az UV lámpát. Már csak a laptop képernyőjén elhelyezett 3 ajtó közül kellett a megfelelőt kiválasztani és indulhatott a hajsza a díszteremig.

Az első helyezett Veres Pálné Gimnázium csapata mindössze 10 másodperccel verte a
2. helyen befutó Szent Imre gimiseit,
a harmadikként befutó Piarista Gimnázium tanulói is büszkén illesztették be puzzle-darabjaikat a keretbe, míg végül kirajzolódott a Könyves patinás épülete.
A diákok elégedetten, értékes utalványokkal, finom csokoládéval és csinos oklevelekkel zárhatták emlékezetükbe ezt a délutánt a Könyvesben.
Köszönjük az Észak-Budapesti Tankerületi Központnak, valamint a Könyves Kálmán Gimnázium Alapítványának a támogatást!
Gáspár Brigitta
