Menü Bezárás

A Könyves a jégen

Az adventi időszakban több Könyveses osztálynak is visszatérő és várva várt programja a korcsolyázás. Van, amikor az újpesti Városházánál lévő pályán róják a köröket a gyerekek, és van, amikor a városligeti pályát választják.

A Műjégpálya ebben az időszakban iskolai osztályoknak biztosít kedvezményes korcsolyázási lehetőséget 8 és 13 óra között legalább 10 fő részére. Ebben az időintervallumban 2 órára lehet programot szervezni, ami a belépéstől a távozásig tartó időszakot jelenti. (Ha megveszed előre a jegyet, nyersz egy kis időt.)

Ebben a tanévben már több osztályunk is kihasználta a lehetőséget, s ma reggel úgy adódott, hogy két tizedik évfolyamos osztályunk egy ideig együtt is élvezhette a csúszkálást: a 10. A és a 10. D tulajdonképpen egymást váltotta a jégen. A szuper korán kelő A-sok azért jártak jól, mert a jeget még nem csúszkálta össze egy csomó másik osztály, a 10. D-sek pedig azért jártak jól, mert 9 órától ők már zenei aláfestéssel korcsolyázhattak.

A 10. A a jégen
A 10. D a jégen
Az ofők a jégen, pontosabban mellette (Percze Annamária 10. A; Pusztai Ágnes 10. D)

Érdemes kipróbálni, ha még nem voltatok. Azonkívül, hogy jó a rengeteg önfeledten csúszkáló gyereket a jégen látni elsőstől érettségi előtt állóig, az is sokat hozzátesz az élményhez, hogy nagyon kedvesek és segítőkészek a pálya dolgozói. Flottul megy minden, főleg, ha elolvastad a leírást a honlapon. Szóról szóra úgy történik minden, ahogy ott szerepel: bár csak 2 pénztár van, pillanatok alatt jutsz a jegyhez, azonnal lent is vagytok az öltözőknél, ahol már várnak és pontosan eligazítnak, ki mikor mit és hova pakoljon le, hol kölcsönözhetsz korcsolyát, mikor és hogyan vidd azokat vissza stb. A belépéstől a jégre lépésig nem telt el 20 perc, úgy, hogy közel 30-an cuccoltak le, öltöztek át és több mint 10 korcsolyát béreltünk is.

Nem kérdés, hogy szívesen visszamennének a gyerekek még egyszer. Ki tudja? Talán vissza is megyünk.

[A részletek és a még szabad időpontok itt találhatóak: https://mujegpalya.hu/iskola-csoport-foglas/. Itt vannak az információk is, mindenképpen olvassátok el, fontosak!]