Menü Bezárás

„Könyves 120” Kosár- és röplabdabajnokság

Az idén alapításának 120. évfordulóját ünneplő Könyves Kálmán Gimnáziumban a szeptember 1-jei ünnepélyes tanévnyitó óta számtalan rendezvénnyel, versennyel emlékeztünk meg a jeles alkalomról. Ennek során a munkaközösségek versenyeket, programokat szerveztek saját tanítványainknak és több budapesti középiskola diákjainak is.

A rendezványsorozat utolsó eleme egy kosár- és röplabdabajnokság volt a testnevelő kollégák szervezésében.
Mindkét versenyhez a helyszínt a Szigeti József utcai Általános Iskola biztosította, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget.

A 9-10. évfolyamos fiúk számára rendezték meg kollégáink a kosárlabda-bajnokságot. Az izgalmas összecsapások végén az alábbi végeredmény született:
1. Könyves Kálmán Gimnázium
2. Újpesti Babits Mihály Gimnázium
3. Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum

Röplabdában 9-12. évfolyamos lánycsapatokat vártak szeretettel kollégáink. A mérkőzések itt is valódi izgalmakat hoztak, s végül az alábbi eremény született:
1. Könyves Kálmán Gimnázium
2
. Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
3. Újpesti Babits Mihály Gimnázium
4. Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola
5. Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola

Minden résztvevőnek, szervezőnek szeretettel gratulálunk!

Boldog születésnapot, Könyves!