Tisztelt Szülők! A Könyves Kálmán Gimnázium szülői választmányának idei első ülése 2021. szeptember 15-én szerdán, 16 órakor kezdődik a Díszteremben. Az osztályok szülői értekezletére ugyanezen…
A tanévnyitó 2021. szeptember 1-én szerdán 8 órakor kezdődik, utána 3 osztályfőnöki órára kerül majd sor.
A Könyves Kálmán Gimnázium mély fájdalommal tudatja egykori és mai kollégákkal, tanítványokkal, hogy szeretett kolléganőnk, Zalainé Füles Márta elhunyt.Temetése 2021. augusztus 30-án, hétfőn, 15 órakor…
Már letölthető az egészségügyi nyilatkozat, melynek kitöltése a részvétel feltétele.
Iskolánk a nyár folyamán az alábbi időpontokban lesz nyitva:
2021. június 30-án
2021. júli…
Erasmus+ Iskolai partnerségek program egy ciprusi iskolával A Könyves Kálmán Gimnázium sikeresen pályázott egy iskolai partnerségek keretében megvalósuló környezetvédelemmel kapcsolatos projektre a ciprusi Gymnasio Polemiou…
Örömmel adunk hírt arról, hogy tantestületünk
„Zöldülj, Könyves!”című, 2020-ban beadott pályázatát a Tempus Közalapítvány támogatta.
Erasmus+ projekt a Könyvesben Az Erasmus+ az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja. Célja, hogy a tudásalapú társadalomban szükséges kulcskompetenciákat, készségeket az Unió minden…
Optikát kezdtünk tanulni a 8.-os természettudományos osztállyal. Bár a fénytant furcsa dolog nem látványosnak nevezni, az eleje mégsem annyira az. Persze látjuk a fényt már…
Két évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy az Arany – évforduló kapcsán szervezzünk kirándulást Nagyszalontára. Az út nagyon jól sikerült, sokan mondták, folytassuk ezt a…