Menü Bezárás

Erasmus-nap a Könyvesben

Program címe: Trash Art workshop és kiállítás

Időpont: 2021. október 15. péntek 12-14 óra

Helyszín: Díszterem

Résztvevők: osztályonként 1 csapat

Van úgy, hogy az ember csupán egyetlen lendülettel felvázol egy ötletet, mégis nagyot szóló iskolai program kerekedik ki belőle.

Persze ehhez a zseniális Könyves-lakókra és a lelkes kollégákra van szükség!

Az úgy kezdődött, hogy mi, a “Zöldülj, Könyves” Erasmus pályázaton részt vevő tanárok úgy éreztük, illő és hasznos lenne csatlakozni a nemzetközi Erasmus Days

programsorozathoz. Adtuk-vettük az iskolánk ÖKO címéhez is méltó program megvalósításának ötleteit, mire segítőnk, Farkas Rita tanárnő lecsapott a Trash Art kiállításéra, és azonnal előkészületekbe fogott az osztályokkal. Segítségével napokon belül elkészítettétek a programot népszerűsítő plakátokat is, amit ezúton is köszönünk.

Helyes – gondoltam – dolgozzanak csak a diákok, mi pedig gyönyörködünk majd a munkájukban és zsűrizünk, nyereményeket osztunk!

Az osztályokat képviselő csapatok feladatául azt tűztük ki, hogy két óra leforgása alatt maradandó alkotást hozzanak létre a helyszínen, újrahasznosítható háztartási hulladékból.

Azért munkába fogtam jómagam is: a program előtti napokban minden, az otthonomban termelődő hulladékot behordtam, és egy hirdetőfelületként is szolgáló

hatalmas csonkagúla alakú tárolót készítettem, amibe töltögettem az újrahasznosítandó papír és műanyag szemetet, textíliát.

Az osztályfőnökeitek is segítettek az ötletelésben, az alapanyagok gyűjtésében: fogyott a lom a Könyves falain belül is. P. Szabó Melinda tanárnő nagyszerű kézműves ajándékokat kutatott fel, és alig vártuk, hogy melyik csapat fogja majd elnyerni ezeket, illetve az osztálynévre szóló facsemetéket.

Minden várakozásunkat felülmúlta az összesen 15 osztályt képviselő vidám, lendületesen és főként fantáziadúsan alkotó csapat. A rendelkezésre álló rövid idő ösztönzőleg hatott,

a legtöbb csapatnak azonban még a romeltakarításhoz is elegendő volt. Nagy élmény volt figyelemmel kísérni lázas munkátokat, fotózni a kezetek alatt kerekedő műalkotásokat!

Ahogyan azt az eredményhirdetésen is kiemeltük: még két hasonló kiinduló gondolata sem volt az alkotóknak, az elkészült művek formagazdagságára pedig önmagában büszkék lehettek!

14h körül jöttek a gondok, megjelentek a zsűritagok és ráébedtek, itt lehetetlen lesz a hat győztest, köztük a dobogósokat kiválasztani. Mindegyikünk minden pályaművet egyből a maximális 20 pontra értékelt. Azután – jócskán megvárakoztatva szegény csapatokat – mindent meghányva-vetve kisajtoltuk magunkból a minden bizonnyal igazságtalan ítélelet.

Hiszen a gyönyörű tojástartó rózsacsokor, a Van Gogh festmény kupak parafrázisa, a szenzációs nejlonzacskó portré, a nagy műgonddal készülő PET palack medúza, a világszép Angry Birds-ös zöld malacka és fémdoboz társasága, a csodás Könyves makett, a színpompás gombák, és az ennél is színesebb ‘There is no Planet B’ című mű, vagy a míves hulladék fa megalkotóinak sajnos nem jutott a nagyobb díjakból. A csapatok jópofa bemutatója, rövid műelemzése sem könnyítette meg az alábbi végeredmény felállítását:

1.hely: 12. c    „Világnak világa, virágnak virága”

2.hely: 7. c       „Isten tervrajza”

3. hely: 10.c    Védjük meg az óceánok világát”

4.hely: 12.d     „Fast fashion”

5. hely: 10.a   „Utópia falu”

6. hely: 8.c     „Senki sem tökéletes – George, a háromlábú varánusz”

Az összes művet megtekinthetitek a 2. emeleti folyosón – talán már ki is választottátok a személyes kedvenceteket -, és tervezzük későbbi állandó bemutatásukat is.

Köszönöm a zsűritagok, Farkas Rita tanárnő és a mindannyiunk munkáját koordináló P. Szabó Melinda tanárnő odaadó segítségét!

Remélem minden résztvevőnek akkora élmény és olyan örömteli tanulás volt ez a program, mint e sorok írójának!

Valamennyi Könyves-lakó nevében köszönöm az alkotók fáradozását!

Hortobágyi Bozsóka tanárnő,

ötletgazda

További bejegyzések