Menü Bezárás

Csillagászati Diákolimpia

Múlt vasárnap, november 14-én vette kezdetét a 14. Csillagászati Diákolimpia, melynek a hivatalos házigazdája ebben az évben Bogota. A járványhelyzetre való tekintettel az idei versenyt online formában rendezik meg, így az ünnepélyes megnyitó is így valósult meg vasárnap. A bemutatkozó 57 ország csapata között ott vannak a magyarok is (az egyetlen egyenpólóban bejelentkezőként). A verseny ezen a héten zajlik. A magyar csapat a Könyves első emeleti informatika termében küzd az egyes fordulókkal. Éppen ezért kérünk minden arrafelé járó Könyves-diákot, hogy a szokásosnál is halkabban közlekedjenek a fizika terem környékén, ezzel is segítve diáktársaitokat a küzdelemben. Ugyancsak figyeljetek arra, hogy a verseny ideje alatt nem működik a csengő a gimnázium folyosóin. Nehogy elkéssetek óráról! Köszönjük szépen! (A verseny eseményeiről és az elért eredményekről később részletesen is beszámolunk.)