Menü Bezárás

Labornapló 1. fejezet (2022)

A kedvec laborunk a biológia labor.

Legutóbb rovarszerv-preparátumokat és különböző vérpreparátumokat néztünk mikroszkóp segítségével. Volt a preparátumok között a csiga reszelő nyelve, vízi bolha, sőt még a méh szájszervét is megtekinthettük és ezeken kívül persze sok minden mást is. Megállapítottuk, hogy miben különbözik az emberi vér a béka és a tyúk vérétől.

Az emberi vér nagyon érdekes volt, úgy nézett ki, mintha sok kicsi piros baci, vagy nem is tudom, minek nevezzem, egy rakásban lett volna.

Az állati vér ugyanúgy nézett ki, mint az emberi csak kicsit ritkábban voltak ezek a piros dolgok.

Jöttek a szájszervek, amik nagyon undorítóak voltak! Néhány szőrös volt, néhány pödrös volt. Néztünk ízelt lábat is, és tökéletesen lehetett látni, ahogy a lábat az ízek felépítik. Ezenkívül megnéztük a póknak a szövő karmát. Nagyon hegyes, inkább egy ízelt lábra hasonlított.

Legközelebbi laboron a Farkaserdőbe madarászni megyünk. Ez nagyon izgalmasnak hangzik, már nagyon várjuk. Elvileg madarat fogunk gyűrűzni. 

Dányádi Laura, Bencze Bora, Homoki Márk, Garda-Farczádi Vincze