Menü Bezárás

A Könyves a Bolyai Csapatversenyen

A Bolyai Csapatversenyen idén a 7. és 8. évfolyamos diákjaink ismét nagy létszámmal képviseltették magukat és nagyon szép eredményeket értek el.

A Könyves csapatai a Bolyai Csapatversenyen

Haladjunk sorban!

Magyar nyelv tantárgyban a 8. évfolyam tette próbára tudását. A legjobb eredményt a 8. D-sek csapata érte el, akik a 4. helyen végeztek, alig lemaradva a döntőről. A csapat tagjai voltak: Ernszt Levente, Menyhért Marcell, Galambos Ádám és Hetesi Vilmos. (Felkészítő tanáruk Kiss Anikó.)

7. helyen végzett a 8. C-sek egyik csapata: Tóth Alina, Oláh Emese, Wittmann Veronika és Szász András. (Felkészítő tanáruk Pusztai Ágnes.)

8. helyezett lett a 8. D-sek másik csapata: Bodó Kincső Flóra, Dobosi Fanni, Erdélyi Zsófia és Nagy Dorka.

13. helyen végzett a 8. C-sek közül Dányádi Laura, Dálnoki Liliána, Tóth Tília és Sinka Fanni.

21. lett ugyancsak a 8. C-ből Garda-Farczádi Vince, Homok Zsombor, Ferencz Dávid és Homoki Márk.

A 9-12. évfolyamosok versenyében a 12. C csapata 6. helyezett lett. A csapat tagjai voltak: Filep Csilla, Nagy Sára, Gulyás Botond, Papp Csenge.

Matematikából már a 7. évfolyam is kipróbálta erejét. Az alábbi eredmények születtek:

A 7. C és D osztály két csapata a legjobb 20 közé jutott. 15. helyen végzett Baffia Marcell, Nagy Bence és Pásztor Dániel csapata (ők 7. D-sek).

18. lett egy vegyes csapat: Szöllősy Réka, Jászkai Kinga (ők ketten 7. D-sek), Dezséri Enikő és Varga Lili (ők 7. C-sek).

A 7. C-sek felkészítői Bori Márta és Gellén Gabriella, a 7. D felkészítői Asztalos Krisztina és Vasváriné Vida Mária.)

8. évfolyamon a két osztály 1-1 csapattal indult. 10. helyen végzett a 8. D-sek csapata: Ernszt Levente, Menyhért Marcell, Hetesi Vilmos és Fáry Botond.

A 8. C-sek csapata 18. lett, így ők is az első 20 közé kerültek. A csapat tagja volt Balogh Dániel, Homoki Márk, Homok Zsombor és Garda-Farczádi Vince.

A 8. C-sek felkészítő tanárai Asztalos Krisztina és Gellén Gabriella, a 8. D-sek tanárai Hankó Lászlóné és Zsitnyánszki Réka.

Természettudomány. Idén ez a tudományterület mozgatta meg leginkább a Könyves-diákokat, igen nagy számú csapattal vetettük magunkat a küzdelembe, és kiváló eredmények születtek. 7. és 8.évfolyamon is lett döntős csapatunk.

7. évfolyamon a C-sek 3. helyen jutottak tovább. A csapat tagjai voltak Vági Nóra, Bohák Gergely Bendegúz, Varga Lili és Kőszegi Máté. (Felkészítő tanáruk Himber Katalin és Szedő Ágnes.)

8. évfolyamon 2. helyezett lett és ezzel döntős a 8. C-ek egyik csapata: Szocsák István, Wittmann Veronika, Szász András és Csák Simon. (Felkészítő tanáruk Frontóné Szigeti Zsuzsanna és Müller Anna.)

További eredmények a természettudományos Bolyai csapatversenyen:

7. évfolyamon:

4. helyezett lett a 7. C-sek közül Dezséri Enikő, Cserkész Flóra, Tóth Antea és Kardos Gábor.

7. helyezett lett szintén a 7. C-ből Szilágyi-Nagy Ákos, Simon-Chirer Fülöp, Zagyva Lili és Simon Sára

9. lett a 7. D osztályból: Szelezsán Ágota, Bagi Luca, Kling Dorka és Kliment Anna

11. lett a 7. D-ből Fani Marco, Erdős István, Farkas Márton és Szabó Mátyás.

12. lett a 7. D-ből Baffia Marcell, Pásztor Dániel, Nagy Bence és Győri Keve.

13. helyezést ért el ugyancsak a 7. D-ből Jászkai Kinga, Boros Réka, Horváth Zoltán és Horváth Kata.

A 7. C-sek felkészítői Himber Katalin és Szedő Ágnes. A 7. D-sek tanárai Tasi Adél és Szedő Ágnes.

8. évfolyamon:

4. helyen végzett, éppen csak lemaradva a döntőről a 8. D-sek közül Galambos Ádám, Tóth Viola, Pap Krisztina Judit és Hetesi Vilmos,.

9. lett a 8. C-sek közül Balog Dániel, Homok Zsombor, Ferencz Dávid és Homoki Márk.

A 8. C-sek felkészítői Frontóné Szigeti Zsuzsanna és Müller Anna, a 8. D-sek tanárai Tasi Adél és Himber Katalin.

A Bolyai csapatverseny minden résztvevőjének, felkészítő tanáraiknak szeretettel gratulálunk. Izgatottan várjuk a további híreket a döntőseinkről.

Hajrá Könyves!