Menü Bezárás

A 11. A és a foci

A kaland akkor kezdődött, amikor tavaly novemberben útjára indult a Könyves VB Fesztivál. A katari vb alatt megrendezésre kerülő vetélkedősorozatból álló hónap hatalmas izgalmakkal telt osztályunk minden tanulója számára. Mind a verseny, mind a fődíj nagyon hívogató volt számunkra, mert sokan szeretjük a focit, és imádunk is focizni, emiatt nagy volt a vágy és a tenniakarás azért, hogy megnyerjük ezt a versenyt. A VB-Fesztivál feladatai fordulatokkal és izgalmakkal teltek. Mindannyiunkban ott volt az a hatalmas ambíció, amely aztán sikerre vezette az osztályt. Mindez azonban nem alakult volna így, ha nincs az osztályban egy tapasztalt tippmix-mester, aki a bandájával együtt  négy héten keresztül motiválni, lelkesíteni tudta az osztályt, így még azok is nyomon követték a vb eseményeket, akik eddig soha nem néztek focimeccset.

Soha nem felejtjük el az eredményhirdetés pillanatait, amikor a Díszteremben végre kiderült, hogy mi lehetünk az első olyan osztály a Könyvesben, akik elmondhatják magukról, hogy az iskolának köszönhetően eljutottak egy magyar válogatott mérkőzésre.

Március 27-én este együtt mentünk a Puskás Ferenc Stadionba, a Magyarország-Bulgária EB-selejtezőre. Sokan közülünk még sosem voltunk meccsen, pláne nem a Puskás Stadionban. Mindannyiunkat lenyűgözte a stadion elképesztően nagy mérete.

A 11. A a lelátón

Mindenki nagyon izgatott volt, alig vártuk, hogy elkezdődjön a mérkőzés. Nagyon jó helyen ültünk, a meccs egyetlenegy pillanatáról sem maradtunk le. Leírhatatlan volt a hangulat, még a hideg sem állított meg minket az őrült szurkolásban. Fantasztikus érzés volt 50.000 emberrel együtt énekelni a Himnuszt. 

Tanári szektor a lelátón

Aztán jött az első gól, majd a második, aztán a harmadik. Csodálatos érzés volt az osztálytársainkkal együtt örülni a magyar győzelemnek. Nagyon tetszett, felejthetetlen élmény volt az egész este. Nem is gondoltuk, hogy így élőben mennyivel izgalmasabb a játék, mint otthon, a fotelből nézve.

A drukkerek

A 11.A osztály nevében szeretnénk megköszönni a Könyves Kálmán Gimnázium Alapítványának a felejthetetlen pillanatokat!

(A 11. A-sok gondolatait összeszerkesztette Csikós Judit tanárnő)