Menü Bezárás

Szemléletformáló óra a hulladékhasznosításról

A 8. C, a Könyves egyik természettudományos érdeklődésű osztálya, múlt pénteken a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben járt A látogatásról Tomola Sára írt rövid beszámolót. Íme:

“Első sorban egy érdekes prezentációt hallgattunk meg, amelyben megtudtunk egy csomó új információt a hulladékról, mint például: jó és rossz megoldásokat a szemét kidobására, érdekességeket a szemétlerakó helyekről, és hasonlókat.

    Ezután néztünk pár kisfilmet is a szeméttel kapcsolatban, amelyekben nagyrészt arról volt szó, hogy miért fontos odafigyelni a környezetünkre. Ide kapcsolódik a számomra legérdekesebb rész is, amiben egy olyan kisfilmet tekinthettünk meg, amely mesélt nekünk egy új anyagról, a DAT1-ről, ami egy környezetbarát helyettese a műanyagnak.

    Végül megnéztünk pár makettet a szemétégetőről meg a szemétdombokról, megtudtuk, miért érdemes használatba venni a lakossági szemétudvarokat, megnéztük az újrahasználati boltjukat, és még ezeken kívül rengeteg új tudással gazdagodtunk ezzel a témával kapcsolatban.

    Összességében számunkra ez egy rendkívül informatív látogatás volt, és nagyon örülök, hogy volt lehetőségünk egy ilyen bemutatón részt venni!”