Menü Bezárás

A KulinSAT és a CanSat

Képzeljék el: egy csapat diák, fejüket egy miniatűr műhold fölé hajtva, szemük csillog az izgalomtól és a várakozástól. Vajon mire készülhetnek ezek a fiatal elmék? Üdvözöljük a CanSat világában – ahol az űrkutatásról szóló álmok már az osztálytermekből kiindulva szárnyalnak!

Mi is pontosan az a CanSat? A CanSat egy több országban megrendezett – Magyarországon a MANT (Magyar Asztronautikai Társaság) által, az Európai Űrügynökséget (ESA) képviselve  – verseny középiskolás tanulók számára. A diák csapatoknak egy 0,33 l-es doboz méretű miniatűr műholdat kell építeniük. Ha a csapat bejut a döntőbe, a műholdjukat fellövik egy rakéta segítségével 1000 méter magasra, az eszköz innen körülbelül két perc alatt a diákok által tervezett ejtőernyővel földet ér. A műholdnak ezalatt a két perc alatt kell teljesítenie a verseny elvárásait: az elsődleges küldetés, amit minden csapatnak teljesítenie kell, a hőmérséklet és légnyomás mérése, valamint ezen mérések továbbítása rádiókommunikációval. A másodlagos küldetést minden csapatnak magának kell kitalálnia, saját kreativitásuk és fantáziájuk bevetésével. De az érintettek számára ez sokkal több, mint egy egyszerű projekt – a felfedezés, a csapatmunka és az innováció útja.

A gimnázium lelkes tizedikes és tizenegyedikes tanulóiból álló csapata a “KulinSAT” nevet vette fel, tisztelegve Kulin György csillagász, iskolánk csillagvizsgálójának alapítója előtt. A KulinSAT a 2024-es versenyen bejutott a döntőbe, ahol különdíjat nyertek kreativitásukért a Silicon Labs-től. A fiatalok az útjukat és élményeiket a közösségi oldalaikon dokumentálták, valamint többször szerepeltek a TV-ben és az újságban. A csapat közösségi médiás elérhetőségei: linktr.ee/kulinsat. Egy lájkkal és/vagy követéssel lehet őket támogatni.

Az sem titok, hogy a KulinSAT csapat a következő évben is szeretne indulni a versenyen.

A csapat tagjai: Molnár Gergő, Pintér Olivér, Szegedi Bence Bálint, Várszegi Miklós

„Amikor ebbe az egészbe belecsöppentünk, azt gondoltuk, hogy ez csak egy egyszerű hétvégi elfoglaltság lesz számunkra, addig se fogunk unatkozni… Hát nem épp így történt. Az idő mulásával egyre jobban belemerültünk az űrkutatásba, a fizikába és az informatikába (ezzel is támogatva a STEM oktatást). Megtanultunk programozni, 3D-nyomtatni, forrasztani, ejtőernyőt tervezni, de mindezek mellett nem szabad elfeledkeznünk a soft skill-ekről, amelyeket a verseny során elsajátitottunk, hisz ezek legalább ugyanolyan fontosak, mint a technikai tudások. Elsősorban szervezni kellett egy jó csapatot. Ebben nagyon sokat segítettek mentoraink, Kontsek András és Durucz Béla. Ezen kívül kommunikációs képességeinket is fejlesztenünk kellett, ugyanis támogatókat kellett szereznünk a projektünkhöz. Legnagyobb támogatóink közé tartozik a GriffSoft, az Elektrobot és a Roboworld. A pénzügyi és tárgyi támogatásokon túl nagyon hálásak vagyunk az iskolánknak és tanárainknak, akik mindig segítettek, amiben csak tudtak. A projektben egyéni céljaink elérése mellett elsődleges küldetésünk volt és lesz a hozzánk hasonló fiatalok motivációja. Ezt mindig igyekszünk hangsúlyozni TV-s és egyéb megjelenéseink során is. Egy mondatban összefoglalva felemelő érzés ennyi tudásra szert tenni és ennyi fantasztikus embert megismerni, és már alig várjuk, hogy a jövő évi versenyben is szerepelhessünk.”-Pintér Olivér