A 12. A osztály 2023 szeptemberében az iskola “Burnout szindróma az iskolában? Tégy ellene!” című Erasmus+ Mobilitási Projekt ( 2022-2-HU01-KA122-SCH-000095507) támogatásával egy hetet töltött Berlinben.
Ezúton szeretnénk P. Szabó Melindának köszönetet mondani, mert az ő segítsége, támogatása nélkül ez az út nem valósult volna meg. Hálásan köszönjük!
Amikor bizonyossá vált, hogy az Erasmus+ támogatásával szervezhetek egy németországi utazást, rögtön Berlinre gondoltam. Berlin Európa egyik legizgalmasabb városa, amely az érdekes látnivalók és múzeumok mellett a toleranciájáról, multikultúrájáról és természetesen a mára már legendás éjszakai életéről és fiatalos lazaságáról is ismert.
Azt hiszem, hogy az egy hét alatt sikerült megszerettetnem az osztállyal a várost, és sikerült úgy megmutatni, ahogyan ezt egy 18 évesnek látnia kell.
Megnéztük a különböző stílusú városnegyedet. Az egyik pillanatban még a kisvárosias Nikolai-Viertelben bolyongtunk, majd pár 100 méter múlva már az impozáns Unter den Linden sugárút monumentális épületei között sétáltunk.
Megnéztük Berlin izgalmas nevezetességeit és a legérdekesebb múzeumait. Láttuk az ókori világ leghíresebb női szépségikonjává vált Nofertiti mellszobrát, és hatalmas élmény volt a Pergamon Múzeumban megcsodálni Babilon egyik városkapuját, az Istár-kaput.
Egy teljes napot szenteltünk arra, hogy megismerjük a hidegháború alatt Európa kettéosztottságát jelképező berlini fal történetét.
Az egy hét alatt voltunk Potsdamban a Sanssouci kastélyban, és még arra is volt időnk, hogy egy egész napot eltöltsünk a Balti-tenger homokos partján.
A sok-sok látnivaló mellett a legnagyobb izgalmat a Johann-Gottfried-Herder Gimnáziumban töltött nap jelentette. Büszkeséggel töltött el, amikor láthattam és hallhattam, hogy a diákjaim milyen magabiztosan, intelligensen beszélgetnek a német diákokkal a legkülönbözőbb témákról.
Nekem tanárként csodálatos volt megélni, ahogyan az osztály a programokhoz viszonyult, hogy minden iránt érdeklődtek, és még betegen sem maradtak otthon, mert mindent látni akartak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen fantasztikus osztályom lehetett, akikben ennyire meg lehetett bízni, és sohasem éltek vissza a bizalmammal.
Örülök, hogy ezt a nagyszerű élményt együtt éltük meg. Biztos vagyok benne, hogy ez az egy hét örökre összeköt minket. (Csikós Judit)
Diákbeszámolók:
Hétfő reggel az első állomásunk az Alexanderplatz volt, Berlin legnevezetesebb tere. Itt megtekintettük a híres Urániai világórát, melynek oldalán 148 város, illetve földrajzi régió neve és az ott mért pontos idő szerepel.
Ezután elsétáltunk a Nikolai-negyedbe, ahol kívülről megcsodáltuk a Szent Miklós templomot, Berlin egyik legöregebb templomát.
Innen utunk a Rotes Rathaus-hoz vezetett, ami Berlin szenátusának és mindenkori polgármesterének székhelye, nevét pedig a vörös színű téglákról kapta.
A Spree folyó mentén sétálva elérkeztünk a Múzeum-szigethez, melynek kimagasló épülete a Berlini dóm. Sok-sok lépcsőt megmászva felértünk a dóm tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás várt minket a városra.
Egy nagyjából 20 perces pihenő után folytattuk utunkat az Unter den Linden nevezetű körút felé. Berlin egyik legnevezetesebb útja, rengeteg impozáns épületnek ad otthont, a végén pedig ott van az az emlékmű, mely talán a leghíresebb egész Berlinben: A Brandenburger Tor. Ahogy elkezdtünk sétálni az Unter den Lindenen, csak akkor jöttünk rá, hogy mennyire döbbenetes a szélessége. Két darab kétsávos autóút az út két oldalán, mindkettő mellett hatalmas járda és az út közepén egy füves sétálóközpont, melyet hársfák szegélyeznek. Innen kapta az út a nevét, mely magyarul annyit jelent, hogy a hársfák alatt.
Egy rövid séta után érkeztünk el a Holocaust Mahnmal- hoz, mely egy emlékmű a holokauszt zsidó áldozatainak számára. 2711 téglalap alakú betontömbből áll, melyek különböző magasságúak. Közöttük sétálva úgy gondolom, hogy mindenkiben mély nyomot hagyott és megerősítette, hogy ez egy mennyire sötét fejezet az emberiség történelmében.
Ez után a lehangoló helyszín után érkeztünk meg a Brandenburgi kapuhoz, melyről nagyon sok érdekes információt tudtunk meg, köztük azt is, hogy 1806-ban, a jénai csata után Napóleonnak annyira megtetszett a kapu tetején található quadriga, hogy magával hurcolta Párizsba. Azt is megtudtuk, hogy a berlini fal felépítésekor a kapu a lezárt zóna közepére került és, hogy 1989-ben 100.000 fős ünneplő embertömeg előtt nyitották meg újra.
Innen indultunk tovább a Reichstag-hoz, mely egy történelmi törvényhozó kormányépület. Ez a német Bundestag székhelye, illetve egyben a szövetségi konvent találkozóhelye is.
Innen rohanó üzemmódba kapcsoltunk, ugyanis el kellett érnünk a városnéző hajót, de végül időben odaértünk. A hajó tetején ülve láthattuk az aznap megnézett épületeket, illetve még többet. A hajón rengeteg érdekes információ elhangzott az épületekkel kapcsolatban, összefoglalva, hogy melyről mit érdemes tudni. Ez volt az utolsó programunk azon a napon, a hajóról leszállva fáradtan hazaindultunk. (Skriba Zoltán)
Kedd reggel kifejezetten korán kellett kelnünk, mivel elérkezett a hét egyik legizgalmasabb napja, az iskola. Mindenkiben nagy volt az izgalom, kíváncsiság, vártuk, hogy mégis milyen lesz az egész környezet, hogy fognak menni az előadások, és hogy hogyan fognak minket fogadni. Mikor odaértünk, egy elég modern iskolát pillantottunk meg nagy udvarral, szép, kulturált környezettel. Az igazgató és egy kijelölt osztály szívélyesen fogadott minket kis reggelivel, harapnivalóval. Ezután megkezdődött a kötetlen beszélgetés az ott tanuló diákokkal. Úgy érzem, hogy kellett ez a kis társalgás, hogy mindenki feloldódjon és nyugodtan tudjon előadni. Ezt követően csoportokra osztottak minket és mindenki elfoglalta helyét saját kis osztálytermében. Sorra adtuk elő prezentációinkat, amiket nagy érdeklődéssel követtek végig a német diákok, olykor pár kérdést is kaptunk az adott témával kapcsolatban. Előadásaink végén volt lehetőségünk az adott osztályt is jobban megismerni, mivel a maradék időben szintén egymás megismerése volt a fő szempont. A sikeres bemutatók után egy kellemes pizzázásra invitáltak meg minket, amit az iskola hátsó kertjében kényelmesen el tudtunk fogyasztani néhány ott tanulóval, így lezárásként.
Nagyon jó élmény és lehetőség volt egy más iskolát, kultúrát, új embereket megismerni, és úgy gondolom, hogy mindenkinek maradandó élmény marad. (Kovács Máté)
2023. szeptember 12-én, lehetőségünk volt ellátogatni Berlin egyik híres iskolájába, a Johann-Gottfried-Herder Gymnasiumba. Az ott töltött idő alatt az iskola felépítésével, működésével és az ottani fiatalokkal is alkalmunk volt valamilyen szinten megismerkedni.
Az elején mind az ottani diákokon, mind rajtunk fellelhető volt egy kis kezdeti feszültség. Ez meglepően gyorsan, pár percen belül feloszlani látszott, az egyik pillanatban még nem mertünk egymás mellé ülni se, a másikban már önfeledten kacagott a társaság.
Előadásaink során örömmel vettem észre, hogy a tanulók nagyon nyitottak voltak a mondanivalónkra, szinte minden érdekelte őket a félelmeinktől a zenei ízlésünkig, ami hozott pár örömteli pillanatot a közös óráinkba. Szerintem rengeteget fejlődtem a beszélgetéseink során, betekinthettem az ő hétköznapjaikba, érzéseikbe is.
Egy ilyen beszámolóból talán kihagyhatatlan a foci az egyik szünetben, ahol nem csak a berlini gyerekek ordítozását, hanem magyar buzdító szavakat is hallhattunk a levegőben. A tűző nap sem szabott határt ifjaink lelkesedésének, sőt minden gól után nagyobb erőre kapott a társaság. A német-magyar foci-rangadó végül magyar sikert hozott!
Mondanom sem kell, ennyi együttesen eltöltött idő után nem egy ember tett szert új barátságokra közülünk, és tartja a kapcsolatot most is egy német diákkal.
Leírhatatlan volt látni azt a sokszínűséget, azt a sokféle, sok nemzetiségű embert együtt beszélgetni. És sokadjára is ráeszméltem, mennyire egyformák vagyunk, még ezek és a nagy távolság ellenére is. (Pintér Beáta)
A mai napot a berlini falnak szenteltük, ami majd 28 évig választotta ketté Berlint, és vált a diktatúra és Európa kettéosztottságának a szimbolumává.
Az első célpontunk az East Side Gallery volt, ami egy képgaléria a meghagyott fal egy szakaszán. Magára a falra száznál is több képet festettek különböző művészek, és e képek a diktatúra, az elnyomás borzalmairól, és a szabadság iránti vágyról, illetve magának a szabadságnak az értékéről, fontosságáról szólnak. Láttuk a két legikonikusabb festményt is, a Brezsnyev csókot, és a Trabantot, amint áttöri a falat, ami talán majdnem minden német álma volt akkor.
Engem nagyon megfogtak a képek, és még el tudtam volna ott tölteni több időt is, de sietni kellett, mivel még sok minden várt ránk a mai nap során.
Felszáltunk a metróra és átmentünk a volt Nyugat-Berlinbe, hogy megnézzük a berlini panorámát, a város egyik legmagasabb toronyházából, ami nem mellesleg az egykori fal mellett épült, úgyhogy a tetejéről jól követni tudtuk, hogy merre húzódott az egykor fal. Az épület másik különlegessége pedig a lift volt, mely Európa leggyorsabbika, és tényleg pikk-pakk felvitt minket a tetőre, ahonnan pedig gyönyörű kilátás nyílott Berlinre.
Ezután és az ebédszünetet követően buszra szálltunk, és elmentünk a kettéosztott Berlin egyik leghíresebb határátkelőhelyéhez, a Checkpoint Charlie-hoz.
Az itt tett látogatás is nagy hatással volt rám, már csak azért is, mert amikor megláttam azt a képet, amin szovjet és amerikai tankok néznek farkasszemet ennél az ellenőrzőpontnál, értettem meg igazán, hogy milyen közel került régen a hidegháború egy újabb világháborúhoz.
A Checkpoint Charlie-nál építettek egy múzeumot is, ahol képek vannak az akkori korról, a fal építéséről és az újraegyesülésről. Már ezek a képek is nagyon meghatottak, és ami ehhez még jobban hozzátett, az a falról készült aisi Panoráma, ami egy száznyolcvan fokos körkép a berlini fal egy szegmenséről, ami nagyon élethűre sikerült, és amikor az ember ott áll, szinte tényleg úgy érzi, minta visszament volna az időben.
A Checkpoint Charlie után újra metróra szálltunk és elmentünk a nap utolsó helyszínére, a Bernauer Straße-hoz.
Maga az utca egykor a határvonalat képezte Kelet- és Nyugat-Berlin között, emiatt 1961-ben itt húzták fel a falat, ami eleinte leginkább csak szögesdrótból állt. Viszont itt sok ház volt, melynek egyes falai már Nyugat-Berlin közvetlen közelébe voltak, ezért amikor befalazták a földszinti ablakokat és ajtókat, a kelet berliniek elkezdtek kiugrálni az emeleti ablakokból, és végül a keletnémet vezetés leromboltatta az egész utcát házastul, templomostul, majd a helyére már betonból épült falat húztak őrtornyokkal és járműakadályokkal kiegészítve.
Itt szintén volt egy kis múzeum , és egy húsz méteres szakasz a berlini falból. A múzeum nagyon informatív volt, sok mindent megtudtam a berlini falról, és megismertem számos szökési történetet, melyek mindegyike életveszélyes, vakmerő volt, és nem egy a szökést megkísérlő halálával végződött. Ezek a történetek értették meg velem, hogy mennyire rossz lehetett akkoriban keletnémetnek lenni, és hogy a szabadság tényleg egy olyan érték, amit meg kell őrizni bármi áron azért, hogy egy ilyen világ ne jöhessen el újra Európába.
Ezután már csak az maradt, hogy visszamenjünk a szállásra, hogy kipihenjünk ezt a hosszú napot.
Személy szerint nekem ez a nap volt a legemlékezetesebb az összes közül, talán azért is, mert tényleg át tudtam érezni egy bizonyos fokig azt, amin Berlin, a berliniek, és egész Németország átment a huszadik század második felében. (Czita Donát)
Egyik legnagyobb élmény a Panoramapunkt volt a Potsdamer Platz legmagasabb toronyházáznak tetején. Kipróbálhattuk Európa leggyorsabb liftjét, amivel 20 másodperc alatt értünk fel a 24. emelet tetejére. A torony tetejéről csodálatos volt a kilátás. A sok nevezetes épületet egy teljesen új szemszögből láthattuk. Az épület tetején volt egy kiállítás, ahol betekintést nyerhettünk a Potsdamer Platzot átszelő berlini fal történetébe, miközben a magasból jól látszott, hogyan szelte ketté a berlini fal a várost. (Blahut Botond)
Péntek délelőtt az osztállyal ellátogattunk a Futurium Museumba. Az épület már kívülről is nagyon modernnek látszott és szép környéken volt, a Spree folyó mellett. A múzeumnak 3 fő területe van: a kiállítás, a laboratórium és a Skywalk. Az egész kiállítás egy kérdés körül forgott: Hogyan akarunk élni? Számos jövőképet fedezhettünk fel. A kiállítást 3 részre osztanám: emberi, természet és technológia. Az emberi résznél tényleg átérezhettem, hogy egyénileg is sokat kell tennünk vagy nem lesz semmilyen változás. Bele kell gondolnunk, mi igazán fontos nekünk az életben. El kell gondolkoznunk azon, milyen következményei vannak a növekvő fogyasztásunknak. Rájöttem, hogy esetenként nekem is úgy kell döntenem, hogy a kevesebb néha több, és nem veszem meg éppen az új cipőt vagy telefont, bármennyire is reklámozzák. Számomra a kiállítás legérdekesebb része a természettel kapcsolatban volt. Sokan szeretnék, köztük én is, hogy a Földünk zöld, természetes és egészséges legyen, de ez egyre nehezebb az épülő városok és ipari területek mellett. Itt az egyik legfontosabb téma a víz körforgása volt, amit össze kell hangolnunk az emberi élet szükségleteivel. Nem szabadna a víz természetes áramlását szabályozni, és úgy használni, mint egy hulladéklerakót. Ahogy a városok épülnek, egyre több zöldfelületet beton borít, ezért lenne nagyon fontos a természetet behozni a városba. Nagyon érdekesnek találtam, hogy már az is lehetséges, hogy fák nőjenek egy panelépület oldalán. Az élelmezéssel kapcsolatban már sok helyen termesztenek zöldséget, gyümölcsöt üres épületekben és házak tetején, amit egy nagyon jó kezdeményezésnek vélek.
A Skywalk a tetőn volt, ahol a kihelyezett napelemekkel és az esővíz-felhasználó rendszerrel az épület közel nulla energiaigényű, így a fenntarthatóság egy vezető példája. A kilátás a városra pedig nagyon szép volt. Emellett az egész kiállítás alatt lehetett nálunk egy karkötő, amivel lementhettük azokat a témákat, amik minket még jobban érdekelnek és később utána nézhettünk azoknak. Összeségében számomra az egész program egy meghatározó élmény volt, és nagyon sokat tanultam belőle. (Kiss Laura)
16-án, szombaton Potsdamot látogattuk meg, ahol majdnem egy teljes napot töltöttünk. A helyből sugárzott a történelem, és mint Németországban mindenhol, itt is nagyon szép dolgokat láttunk.
Az első látványosság Potsdamban a Szent Péter és Pál római katolikus templom volt, mely a központban található, és keleti irányban a Brandenburger Straße végét képezi. A templom megtenkitése után szabadprogram következett, amikor páran megittunk egy finom kávét egy autentikus helyi kávézóban.
A Sanssouci-palota felé haladva megtekintettük a Holland Negyedet és Potsdam városházát is. Nagy Frigyes ikonikus palotája sem okozott csalódást, itt az osztály rengeteg fotót készített. A lentről hatalmasnak tűnő palota valójában a lépcsőt megmászva már nem is tűnt olyan nagynak, de Nagy Frigyes puritán életmódját jól tükrözte.
Összefoglalva, egy remek napot töltöttünk el Németország egyik legszebb városában. (Simon Marcell)
A Berlinben eltöltött időnek már a legelején világossá vált számunkra, hogy mennyire egyedi a berlini életérzés és kultúra. Az első szembetűnő dolog, amivel az ember találkozik, hogy az ottlakók mennyire szabadok és egyediek. Érezhető, hogy az egyetlen, akinek meg akarnak felelni, az önmaguk, és nincs elítélve, ha hagyják kibontakozni az igazi énjüket. Mind az emberekre, mind a városra jellemző a lázadás és a függetlenség iránti vágy, ami miatt az ember valóban úgy érezheti, hogy nincs bekorlátozva. A berliniek és a turisták is értékelik ezt az állapotot, és ezért is elégedettek ennyire az életükkel. Ez megmutatkozik abban, ahogy bánnak egymással és abban is, ahogy esténként önfeledten szórakoznak a barátaikkal a belváros végtelen utcáin. Az odalátogató úgy érezheti magát Berlinben, mint egy barátságos és befogadó közösség tagja. (Türk Roland)