Dr. Csákvári József
(1931-2025)

Mindig megrendítő egy ismerősünk halálhíréről értesülni. Nehéz a hozzátartozóknak a veszteség közepette vigasztalót mondani. Ha tetszik, ha nem, bármennyire is fáj a veszteség, tudomásul kell venni a kész tényt: egy élet lezárult.
De nem csak a családot, a barátokat, az ismerősöket érte veszteség. A Könyves Kálmán Gimnázium is elveszítette a közös identitását alkotók egyikét, egy volt tanárát, dr. Csákvári József tanár urat. 1988 és 1999 között tanított iskolánkban. Mai diákjaink közül senki, a tantestület tagjai közül is csak talán még egy-két tanár tudja felidézni magas, szürke öltönyös, komótos járású alakját.
Bár magyar – történelem szakos volt, nálunk mindvégig csak nagy szerelmét, a tudományos érdeklődésének középpontjában álló magyart tanította. Mint tudjuk, ez inkább két tárgy, az irodalom és a nyelvtan. Ő az irodalom rajongója volt. Beszélgetéseink során kiderült számomra, hogy a gyermek- és ifjúkori olvasásszenvedélye vezette a pályára. Hozzá képest persze mindegyik diák keveset olvasott. De örömmel töltötte el, ha az ő javaslatára egy-egy ajánlott szerző kötete, valamely regény egyik-másik tanítványa kezében megjelent.
A tanár úr, Jóska édesanyám nemzedékéhez tartozott. Iskolai tanulmányait még a második világháború előtt kezdte el, de a tanári végzettségét adót már az 1950-es évek elején végezte. A fényes szelek nemzedékének támogatott tehetségeként szakérettségizettként került egyetemre, első generációs értelmiségi lett. Nagy, kemény, családja által ismeretlen utat járt be, s vált elismert tanárrá.
Személyiségét talán mindezek együttese formálta keménnyé, határozottá. Az egyéni törekvést, akarást, kitartást és felelősségvállalást természetesnek vette, mindenkitől elvárta. Mintha mindig egy kicsit fölöttünk lett volna. És nem csak tanítványai fölött. Aktív tanárléte utolsó éveiben, majd friss nyugdíjasként olyan tanulmányokat írt, melyekben egy-egy téma különböző művészeti ágakban való feldolgozásait vetette össze. Az elsők között volt, akik valamennyi érettségi téma tételszerű kidolgozását nyomtatásban kiadta.
Búcsúzunk tőled, Tanár Úr. Nyugodj békében
Szakonyiné Cseri Bogáta