Menü Bezárás

A Könyves a Festival d’Italianon

Ez évben is megrendezésre került az iskolák közt populáris országos olaszverseny, amire a Könyves, mint minden évben, jelentkezett is. Tavaly Debrecent, most Balatonalmádit hódítottuk meg.

Március 28.-án az iskolánkat képviselő olaszt tanuló diákok csapata és Bodnár Anikó tanárnő együtt indult el a reggeli vonattal a Déli pályaudvarból. Az út gyorsan eltelt, mindannyian nagyon izgatottak voltunk. Miután befutottunk a vonattal, beregisztráltunk az iskolába és volt, aki egyből ment is versenyezni, másnak a versenyszáma csak az azt követő napon került megrendezésre.

Ők engedélyt kaptak, hogy felfedezzék a vidéket – ide tartoztam én is a barátaimmal. Mi mind szerettünk volna csobbanni egyet a Balaton hűsítő vizében, vagy csak legalább megkezdeni a napozószezont, de az időjárás máshogyan gondolta, nem volt szerencsénk. Egész hétvégen zuhogott az eső, de őszintén nem bántuk, ez nem tántorított el minket attól, hogy jól érezzük magunkat. Este részt vettünk egy állófogadáson, s egy olasz táncmulatságban is.

A csapat (nagy része)

Másnap szintén egy korai kelés után megindultunk az utolsó versenyszámok egyikére, a kultúrtörténeti vetélekedőre. Kb. 30 csapat nevezett ebben a kategóriában, úgyhogy viszonylag sok terembe lettünk elosztva a kéttannyelvű gimnáziumban. A mi termünk tele volt, a 8 oldalas kérdőív kitöltésére pedig másfél órát kaptunk. Az idei téma Campagna tartománya volt – történelmi, földrajzi, gasztronomiai, zenei, művészeti szempontok alapján tanultunk rá ezeket felosztva egymás közt. Kellett ismernünk jelentősen még Nápolyt hasonló szempontok alapján, illetve San Gennarot s Márai Sándor munkásságát. Szó, mi szó, elég jól sikerült – megnyertük az országos versenyt a kategóriánkban! Délután az eredményhirdetéskor egymás kezét fogva izgultunk, de szívünk legmélyén szerintem tudtuk, hogy a kemény munkánknak, a beleölt időnek s energiának meg lesz a gyümölcse. Nagyon nagyon boldogok voltunk, amikor meghallottuk az eredményt.  A Cala Violina csapat tagjai: Duleba Emma, Falnagy Antónia, Falnagy Péter és Lotz Gréta voltak.

Antónia, Gréta, Emma és Péter, vagyis Cala Violina csapat

Iskolánkban nemcsak mi értünk el kimagasló eredményt – Hetesi Vilmos dicséretet kapott élőbeszéd ’A’ kategóriában, Fáry Botond pedig dicséretet nyert meseírás ’I.’ kategóriában.

Szeretnénk megköszönni a felkészítést és támogatást Bodnár Anikó s Falnagy Ágnes tanárnőknek. Nagyon sokat segítettek mindnyájunknak és mindvégig bátorítottak bennünket. Hálásak vagyunk még a Könyves Alapítványnak is, ami finanszírozta számunkra a szállást a verseny idejére.

Jövőre itt folytatjuk a Festival d’Italiano-t!:)

Lotz Gréta (11. D)

Szeretettel gratulálunk a csapat minden tagjának és kollégáinknak a szép sikerhez!