Menü Bezárás

Egyetemi kitüntetést vehetett át diákunk

A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara kitüntetésben részesítette Szabó-Szikszay Ákos 10. D osztályos tanulót a World Solar Challenge 2025 versenyen részt vevő egyetemi projekt mesterségesintelligencia-alapú fejlesztési feladatainak elvégzéséért, 2025. október 22-én, Kecskeméten. 

A World Solar Challenge 2025 egy idén Ausztráliában megrendezett napelemes járműverseny volt, ahol a verseny több mint 3000 kilométeres távján – amely Darwinból indult, és a déli parton, Adelaide-ben ért véget – kizárólag napenergia felhasználásával működő járművek indulhattak. A Neumann János Egyetem hallgatóiból álló Neumann Solar Team történelmi sikert ért el: a világ legrangosabb napelemes autóversenyén a 10. helyen zárta a megmérettetést. 

Ákos a jármű hazai fejlesztésében vett részt; feladata az időjárási adatok feldolgozása, valamint egy időjárást prediktáló MI-modell elkészítése és betanítása volt. A féléven át tartó projektmunka abban segítette a magyar járművet, hogy mozgásához a mesterséges intelligencia pontos előrejelzést adjon az időjárásról, a napos időszakokról, a napsütés beesési szögéről és egyéb összefüggő körülményekről. 

Az egyetemi csapat sikerét elősegítő munkát Dr. Kovács Lóránt, a Műszaki és Informatikai Kar dékánja, valamint Tóth László projektvezető köszönte meg, akik személyesen adták át az „Egyetem Karáért Kitüntetés” oklevelét Ákosnak. 

Az egyetemi vezetők megerősítették, hogy a kitüntető oklevelet csak a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó munkatársak és együttműködő fejlesztők kaphatják meg az intézménytől. 

Reményüket fejezték ki, hogy Ákos elismerésével felhívják korosztálya többi tanulójának figyelmét arra, hogy érdemes megmutatni a tehetségüket és tudásukat, mert a siker nem korhoz kötött – megmutatkozik, ha tesznek érte. Ez mindig a jövő útja, és a felsőoktatási intézmények alapfeladata, hogy kibontakoztassák azt. 

Szívből gratulálunk Ákosnak, további sok sikert kívánunk neki!