Menü Bezárás

Március 15. a Könyvesben

Az 1848-es forradalom első napjaira emlékeztünk pénteken a Könyvesben. Az idei ünnepséget a 11. A osztály készítette és adta elő. A Díszteremben pénteken délelőtt megelevenedtek azoknak a szép márciusi napoknak az eseményei versek, korabeli naplók, levelek és kis jelenetek segítségével.

Miközben „végigjártuk” a ismert helyszíneket és felidéződtek az ismert események, az előadók nem felejtkeztek meg a legfontosabb üzenetekről sem:

Mit jelent ma nekünk és nekik, a fiataloknak március 15. és a szabadság?

„A szabadság azt jelenti, hogy felemelt fejjel járhatok.”
„A szabadság azt jelenti, hogy az emberek szemébe nézhetek.”
„A szabadság azt jelenti, hogy bátran nevethetek és sírhatok.”
„A szabadság azt jelenti, hogy szabadon szerethetek.”
„A szabadság azt jelenti, hogy szabadon álmodhatok.” (Részlet a műsorból)

Fordulatos, látványos előadás volt. Köszönet érte az alkotóknak: a 11. A osztálynak, Ernszt László Leventének és Tóth Violának a 11. D osztályból, valamint a műsort készítő, rendező kollégáinknak: Végvári Veronika osztályfőnöknek, Szalai Veronika tanárnőnek és Szarka Edina tanárnőnek!

Zárjuk ezt a bejegyzést a műsor emlékezetes szavaival:

„Tartsuk tiszteleben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Van-e még abból a tisztaságból, naiv tettvágyból? Van-e még? Van-e még mindig magyar, aki valami igazat, szépet akar? Van-e még?”

(További pillanatképek az előadásról itt: https://drive.google.com/drive/folders/1o8xhShsbnMvS_WvkrO3hh-SEciSXxqSk?usp=sharing)