Menü Bezárás

A Kőrösi-verseny és a Könyves

A Kőrösi Csoma Sándor Kárpát-medencei Földrajzversenyen Pásztor Dániel, 10. D osztályos diákunk képviselte a Könyvest és már nem is első alkalommal. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatjátok:

„A Kőrösi Csoma Sándor Kárpát-medencei Földrajzverseny országos döntő fordulója Szekszárdon, a Garay János Gimnáziumban került megrendezésre március 12-én. A verseny témája az Ibériai-félsziget volt, beleértve mind földrajzi, mind kulturális jellemzőit.
A Kárpát-medence legjobb 21 versenyzője vett részt a döntő fordulóban. Én harmadikként jutottam be a legjobbak közé. A verseny hagyományosan írásbeli feladatokkal, szellemi totóval kezdődött, majd fokozatosan egyre több szóban feltett, de írásban megválaszolandó kérdés következett. Ebből összesen 100 pontot lehetett megszerezni. Ebben a fordulóban 84 pontot zsebeltem be, így bejutottam a legjobb 8 közé, a végső, mindent eldöntő fináléba, ahol már csak szóbeli kérdések voltak.
Itt képfelismeréstől kezdve a különbözö logikai összekapcsolódásokon át a gyorsasági vetélkedőig volt minden, de a legfontosabb az idegenvezetés volt, amire maximum pontot kaptam a zsűritől. Nem is csoda, hisz Ádam László tanár úr volt a felkeszitő tanárom, ráadásul kihúztam a Dél-Portugália tételt, ami a kedvencem.
Ezután jött az utolsó, rapid kérdések sorozata, és végül a 2. helyre értem oda!


Óriási élmény volt! A felkészülés során a földrajz csoda világából még többet megtudtam ezekről a fantasztikus országokról, hisz a tudás nem vész el!! Apukám, Ádám László tanár úr, Márton-Takács Mária tanárnő, az osztálytársaim és még rengetegen segitettek nekem a felkészülés során. Hálás vagyok Szalai tanárnőnek is, aki csupán néhány képet mutatott nekem Portugáliáról, vagy Vida tanárnőnek, aki mesélt nekem. Nekik is nagyon köszönöm! Ez mind nagy segítség volt, hisz minden kis mese, kép, sztori vagy kikérdezes benne van az elért eredményemben.”

Pásztor Dániel, 10. D

Szeretettel gratulálunk Daninak és felkészítő tanárának, Ádám László tanár úrnak!