A tavaszi szünet előtti utolsó napon a 9. C, a 9. D és a 10. B osztály olaszosainak egy igazán különleges élményben lehetett része a délután folyamán. Falnagy Ágnes tanárnőnek köszönhetően betekintést nyerhettünk a Studio Italia főzőiskola rejtekébe, ahol egy kedves, házias és született olasz szakácsnő fogadott minket.
Miután mindannyian felkötöttük a kötényeinket, meg is kezdhettük különféle feladatainkat a speciálisan felszerelt konyhában. Segítőkész szakácsnőnk szakértelme mellett, szerintem kifejezetten hatékonyan tudtunk együtt dolgozni a folyamatosan változó kis csapatainkban. A hangulat annak ellenére is derűs volt, hogy néhol egy-egy temperamentumosabb iránymutatást is kaptunk. Persze mindezt azért, hogy valami olyat alkossunk, amire még Olaszország lakosai is büszkén nyalnák meg mind a tíz ujjukat. Paradicsomos gnocchit, krumplis póréhagymás raviolit es tiramisut készítettünk. Krumplit főztünk, tisztítottunk, tésztát gyúrtunk,gnocchit formáztunk, tésztát nyújtottunk géppel, raviolit töltöttünk, isteni szószokat és krémet kevertünk, mindent kifőztünk, elkészítettünk, csodásan megterítettünk és egy asztalhoz ülve az utolsó morzsáig mindent jó étvággyal elfogyasztottunk.


Összességében úgy gondolom, a csoport nevében is szólva, hogy egy rendkívüli kulináris élményben lehetett részünk, amit mindenki egyaránt élvezett és szívesen újra át is élne.
Lazarev Szófia (9. C)
