A tavaszi szünet kezdete előtt íme egy újabb jó hír Könyves Kálmán mindig izgalmas birodalmából!
„A tanítás olyan, mint a fotoszintézis: levegőből és fényből készülő táplálék. Kissé más szemmel lehet látni tőle az élet esélyeit.” (Richard Powers)
József Attila születésének 120. évfordulóján:
„Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!”
„A történelem, mikor a múltra veti fényét, a jelent is megvilágítja.” (Eötvös Loránd)
„Erkölcsi állásfoglalást teremteni nem tud a fénykép, de megerősíteni igen – és alakítani tudja a születőben lévőt.” (Susan Sontag)
„A matematika nem olyan, mint az élet, mert az életben nincsenek egyértelmű válaszok.” (Mark Haddon)
„Gyötrődik a lélek, ha lazsál mellette a test.” (Michel de Montaigne)
„Minden ember egy másik világ, amely felfedezésre vár.” (Thich Nhat Hanh)
„Engem a természet izgalomba hoz, szépsége mindig elbűvöl, folyamatos intellektuális élményt nyújt. A természet olyan dolgok forrása, amelyekért érdemes élni.” (David Attenborough)
„Úgy tékozoltuk bolygónk természeti kincseit, a levegőt és a vizet, mintha nem lenne holnap, s így már nem is lesz.” (Kurt Vonnegut)