Menü Bezárás

Siker

Mit tehet egy diák, ha nem jut be egy verseny döntőjébe? Többnyire csupán annyit, hogy csalódottan hazamegy.

Ez történt Ernszt Leventével (8. D) is.

Szorgalmasan gyakorolt a Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási versenyre, sorban oldotta meg az előző évek feladatlapjait, hogy minél jobban tudjon teljesíteni. Az első forduló remekül sikerült, bejutott a második fordulóba, ahol az induló 3840 versenyzőből már csak 1032-en vehettek részt. Ott is ugyanolyan szépen teljesített, és reménykedtünk, hátha bejut a döntőbe. Nem sikerült.

Budapestről az első három helyezett kerülhetett csak be, ő a 28. volt. Ilyen helyzetben jól jön egy merész magyartanár, aki levelet ír a versenybizottságnak és megkérdezi, hogy megengednék-e Levinek, hogy versenyen kívül megírja a döntő feladatsorát.

Legnagyobb meglepetésünkre megengedték. A verseny szombaton [május 20-án] délben volt. Levi remekül helyt állt, 14. lett volna az eredménye alapján a 32 döntős között. Igazán büszkék lehetünk rá.

Kiss Anikó

Szeretettel gratulálunk Leventének és felkészítő tanárának, Kiss Anikó tanárnőnek! [A szerkesztő]