Menü Bezárás

„Zöldülj, Könyves!” Erasmus+ 2020 pályázat

2020-1-HU01-KA101-077947

Örömmel adunk hírt arról, hogy tantestületünk
„Zöldülj, Könyves!”című, 2020-ban beadott pályázatát a Tempus Közalapítvány támogatta.

Iskolánk, az 1905-ben alapított Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium számára fontos, hogy a mai kor kihívásaira megfelelő választ tudjunk adni. Kiemelt célunk, hogy a pedagógusok részt vegyenek külföldi szakmai és módszertani továbbképzéseken, segítve ezzel az iskola nemzetközibbé válását.
2019-ben alakult meg a nemzetközi projekteket szervező stratégiai csapat, ezzel rendszerszintűvé vált a projektek tervezése, szervezése. Sikeres együttműködésünk eredményeképpen a 2019-ben beadott „Nyelvem határai, világom határai” című pályázatunk eredménnyel zárult, ennek keretében 6 kolléga vehetett részt nyelvi, szakmódszertani továbbképzésen. Az élmények, tapasztalatok átadása inspirálóan hatott tanári közösségünkre, az új projekthez 9-en csatlakoztak. Ezt feltétlenül sikernek érezzük, hiszen szemléletmód-változást jelez. Ágoston Éva kolléganőnk mostani projekttémánkat folytatva iskolai partnerséget is szervez egy ciprusi iskolával, víz- és hulladékgazdálkodás témakörben.

A projekttémák egymásra épülnek, a későbbiekben is szeretnénk folytatni ezt a témát, stratégiai partnerség kialakítására törekszünk, szakmai látogatást tervezünk, jól működő öko-iskolákat szeretnénk meglátogatni a jövőben.

Új projektünk tervezésekor a kollégák és az iskola szükségleteit, igényeit egyeztetve jelöltünk ki új célokat. Számos közös megbeszélés után lett a projekt címe a „Zöldülj Könyves!” Úgy véljük, a tervezett projekt tartalma hosszú távon szolgálja az iskola érdekeit, összhangban van hosszú távú céljaival. Iskolánk szeretne csatlakozni az ÖKO-iskolai mozgalomhoz, pályázatot adunk be az ÖKO-iskolai cím elnyeréséért. Ennek érdekében az ÖKO-munkacsoport irányításával számos olyan tevékenység zajlott már eddig is, ami a fiatalok környezettudatosabbá válását segíti elő pl. szelektív hulladékgyűjtés minden teremben, iskolazöldítés, komposztáló létrehozása, madárbarát iskolakert kialakítása.
Pályázatunkkal 9 kolléga egyéni mobilitását szeretnénk elősegíteni. Úgy gondoljuk, hogy a választott kurzusokon elsajátítható ismeretek, módszertani ötletek nagy hasznunkra válnak, hiszen hazatérve aktív segítséget tudunk nyújtani ebben a folyamatban.
A projektben 9 pedagógus vesz részt 9 különböző kurzuson, 9 országban. Projektünk alapvetően kétfókuszú. Elsődleges fókusza az új ismeretek, tanítási módszerek megismerése a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a környezettudatos magatartásformálás, az ökológia egyensúly fenntartásának kérdéskörében. Projektcsapatunk 5 tagja vesz részt ilyen témájú továbbképzésen. Közös bennük, hogy mindannyian nyitottak és elkötelezettek a fenntartható fejlődés oktatási kérdései iránt, magatartásukban és életvitelükben hitelesen képviselik kulturális értékeink és a természeti erőforrások megóvását.

Ágoston Éva ( magyar-angol): Sustainability: without water there is no future – Fenntarthatóság: víz nélkül nincs jövő – Barcelona

Hortobágyi Bozsóka (matematika): Multidisciplinary learning activities outdoors – Multidiszciplináris tanulási tevékenységek a szabadban – Esposende

Pej Zsuzsanna (mateamtika-informatika): Outdoor education in Finnish schools – Szabadtéri oktatás a finn iskolákban – Oulu

P.Szabó Melinda (magyar-könyvtár): Enviromental Education and outdoor education in non-formal settings – Környezetvédelmi oktatás és szabadtéri oktatás nem formális környezetben – Nicosia

Vasváriné Vida Mária (matematika): Outdoor and Environmental Education : Irish Wild Way – Kültéri és környezetvédelmi oktatás – Bunberg

Projektünk másik fókusza az idegennyelv tanítás módszertanának megújítását célozza. A biztos alapok megteremtése a középiskola feladata, ehhez szeretnénk hozzájárulni avval is, hogy nyelvszakos kollégáink külföldi szakmódszertani továbbképzéseken frissítik fel tudásukat. Ebben a projektben angol, francia és olasz nyelvterületre utaznak kollégáink. A francia és az olasz második idegen nyelvként tanított tárgy iskolánkban, de az oktatási rendszerbeli változások miatt felértékelődik a második idegen nyelvből szerzett nyelvvizsga szerepe. A mentortanárokon keresztül az egyetemi hallgatóknak is példát mutat a projekt arra, hogy szükséges nemzetközi környezetben is bővíteni tudásukat. Egy kollégánk választott angol nyelvi kurzust,  szakmai munkájához elengedhetetlen az angol nyelv biztos szintű ismerete, hiszen ő a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia hazai koordinátora, a magyar diákolimpiai csapat egyik vezetője, felkészítője. Kurzushelyszínként Máltát választotta, mert továbbképzését arra is szeretné felhasználni, hogy szakmai kapcsolatokat építsen ki a helyi csillagász szervezetekkel és bevonja őket a Diákolimpiai mozgalomba, mert Málta jelenleg nem tagszervezet. Korábbi hasonló szakmai látogatása sikerrel járt, akkor Norvégia is indított csapatot a Diákolimpián.

Választott kurzusaik:

dr. Baranyi Beatrix (magyar-történelem-francia): Stages pédagogiques et linguistiques pour professeurs de francais – Nyelvi és pedagógiai továbbképzés a francia nyelvet második idegen nyelvként tanító tanárok számára – Montpellier

Matejka-Bodnár Anikó (olasz): Lingua Italiana- Letteratura, Arte, Cinema, Teatro – Olasz nyelv és irodalom, művészet, mozi, színház – Salerno

Széplakiné Kocsis Éva (angol): General English with Teaching Workshops – Általános angol tanítási műhelygyakorlatokkal – Brighton

Udvardi Imre (matematika, fizika) : General English Course – Általános nyelvtanfolyam – Málta

A nemzetközi kurzusokon szerzett tapasztalatokat átadjuk kollégáinknak szakmai megbeszéléseken, bemutató órákon, beépítjük a tantervekbe. Bízunk benne, hogy hasznos, jó tudásanyagot gyűjtünk, amelyet be tudunk építeni az ÖKO-iskolai programtervünkbe. Az iskolának előnyös, hogy az IKT eszközök használatának modern formáival ismerkednek meg a pályázók a kurzusokon. A megszerzett tudás segítségével megújuló honlap modern online megjelenést biztosít az intézménynek, ami az eredményes beiskolázást is elősegíti.
A ma felnövő új generáció számára létkérdés, hogy környezettudatosabb életszemlélettel rendelkezzenek, az éghajlatváltozással kapcsolatos problémákra érzékenyen reagáljanak, felelős állampolgárként hozzanak döntéseket. Reméljük, hogy ez a projekt segíti majd a tanárkollégákat abban, hogy mindezt hatékonyan, szakmailag hozzáértő módon tudják tudatosítani tanítványainkban.
Projektünk megvalósításában sajnos a jelenlegi Covid-19 által okozott pandémiás helyzet jelent némi bizonytalanságot, de bízunk benne, hogy a tervezett mobilitások 2021 nyarán már létrejöhetnek.

P.Szabó Melinda
Erasmus koordinátor